MENÜ

Valentin-napi buli a Miskolci Sportcsarnokban HANGORKÁN-nal fűszerezve!!! Előző este nem bírtam elaludni! Éjfélkor még fent kukorékoltam! Hajat festettem, meg az ajándékokat készítettem Istvánnak! Reggel 5-kor úgy felpattant a szemem, mint annak a rendje! Nyugtattam magam, hogy mit izgulsz Stella, hiszen nem a Jóistennel találkozol, ő is csak egy ember, de a lelkem mélyén nem tudtam teljesen lehiggadni, tudtam, hogy nagy nap ez az életemben, hiszen ma látom, hallom először élőben!!! És ez nem akármi! Hiszen hónapokon át csak a képernyőn láttam, újságokban, és féltem a valóságbeli csalódástól, hiszen a tévé, a képek nem mindig azt mutatják, ami a valóság! A média mindig kiszínez, nagyít, elérhetetlenné tesz! Már délután éreztem, hogy hevesebben dobog a szívem, ahogy közeledik az este… Felhívtam Barbikát, hogy 6-kor találkozzunk, akkor lesz kapunyitás, és legyen jó helyünk. Hallottam a hangján, ő is be van zsongva! 6-kor megérkeztem a Sportcsarnokhoz, néhány perc múlva beengedtek minket. Jó is volt, mert áztunk-fáztunk. Akkor még csak eső esett! Bent Barbika felhívott, így nem kellett keresgélni, már ott álltak elől a kordon mellett az első sorban. Én még kimentem a bejárathoz, találkoztam Nagy Melindával és a barátnőjével, aki szintén Melinda, Szlovákiából. És megkerestem a gportálos szerkesztőket, tagokat, velük is megismerkedtünk, fényképet készítettünk, kaptunk névre szóló kitűzőt, hogy felismerjük egymást! Hiszen egy cél érdekében voltunk ott!!! ISTVÁN miatt!! Kis késéssel 7 után elkezdődött a műsor, én most a többi fellépőre nem szánnék sok időt, röviden: Kefír és Müller Attila (COOL Tv), felkonferálták a vendégeket, nyitó együttes a Stylo, ahol Müller Attila szaxofonozik, néhány dallal bemutatkoztak, majd jött újra Attila és az Avas Rádió műsorvezetője, aki bele is bakizott szegény Istvánunk nevébe, elkeresztelte Jánosnak! Nagy volt a felháborodás, fújogott mindenki! Mi már ekkor nagyon aggódtunk, mert hallottuk hogy István Sopron után elakadt a hóban és lemondta a Tatabányai fellépést! Féltünk, hogy Miskolcra sem jut el! Aztán megláttuk a menedzsert Andort, és akkor kissé megnyugodtunk, hogy mégiscsak lesz valami a ma esti fellépésből! :) Ha már ő is itt van! Arra nem is gondoltunk, hogy Kefírnek is ő a menedzsere és azért van ott! Na szóval jöttek sorba a vendégek: V-tech (ők több alkalommal is az est folyamán), az egyik kedves új ismerősömet Kefír meg is énekeltette, lejött a színpadról, és néhány sort Melyndával énekeltetett!!! :), aztán jött Charlie, aki nagyon profi volt, és nagyon kipécézett magának, mert az egyik dalnál vagy két sort hozzám intézett!!! :), McDc Veres Robi, na ő jól megizzasztott mindenkit, de legfőképpen saját magát, Nyári Karcsi, akiről szégyen ide, szégyen oda de még nem hallottam, viszont szépen énekel és zongorázik, Brasch Bence, ő még eléggé színpadképtelen, kis suta mozgású, de nem reménytelen, hangja viszont kevés van neki! És végre jó sokára 11:15-re befutott Istvánunk! Még csak egyet sem szusszanhatott , máris a színpadon találta magát. Nagyon fáradt volt, de a színpad csodákat művel (és lehet, hogy egy kicsit a mi szeretetünk is)… Teljesen átszellemült, erőt vett a fáradságon és elkezdett énekelni (miután vagy egy jó percig visítozott a közönség örömében, de annyira, hogy nem jutott szegény még szinte szóhoz sem). Bekiabálták, hogy „Szeretünk!” Válasz: „én is titeket!” És megkérdezte melyik dallal kezdjen. Gyorsat választottunk! A Don’t Stop Me Now című dallal kezdett, egy kis késéssel, mert nem indult a CD, mondta is: -Befagyott a CD! Végre elkezdődött! Teljes ováció fogadta, mindenki vele énekelte a nótát! Barbika felmászott a korlátra, ott lógott rajta végig :) nagyon élvezte a kicsi lány! De igazából az egész sportcsarnok tombolt! Olyan volt, mintha mindenki csak Rá várt volna! Szinte leszakadt a plafon a hangjától olyan elemi erővel tört elő belőle! A második dal előtt egy kis mentes vizet ivott, biztos nagyon kiszáradt! Bevezetőnek azt mondta, hogy Ő még nem találta meg a párját, de ez a dal nagyon aktuális a szerelmeseknek. Akkor következett az Ő című dal, amit már az elején el felejtett, mondta is: -Elfelejtettem a szöveget!- és mosolygott, nem volt egy cseppet sem zavarban. Mi pedig Melindával az első sorból ordítottuk a szöveget Neki, hátha meghallja! Mondta is: -Mindjárt folytatom… Ezt is óriási tapssal jutalmazta a közönség, kb. 3000 ember volt a Sportcsarnokban. Szerintem meg is lepődött az elején egy kicsit, erre nem számított! :) Következett egy számomra még új dal az Ő előadásában, nagyon tetszett, hogy még táncolt is rá! Queen - Crazy Little Thing Called Love, jó kis pörgős szám… Ez is jól áll neki! (mi nem? :) ) Aztán jött a Fényév távolság, az egész Sportcsarnok énekelte vele, teljesen átszellemült az arca, tényleg olyan volt, mint egy ima! Megint egy kis mentes víz, majd jött a Bohemian Raphsody, ami még mindig gyönyörű ahogyan énekli, talán egy kicsit a fáradság hallatszik rajta, már nem tudta úgy kitartani a hangokat, mint az elején… De ez semmit nem vont le a varázsából, csodálatos volt! A végén leült a zongora mellé, ott fejezte be a dalt! Nagyon fáradt már! Sok egyszerre ennyi fellépés egy napon!!! Túlhajszolja magát! Végül a Don’t Stop Me Now című dal jött újra, de már egy rögtönzött zenekari kísérettel. Mindenféle összepróbálás nélkül nagyon jó volt, később hallottam, amikor a vokálos fiúk méltatták, hogy milyen érzékkel énekelt össze egyből a zenekarral!!! Profi! Elköszönt, de a közönség nem engedte el olyan könnyen, vastaps, majd visszataps, és újra visszajött a színpadra, bár láttam, Andor mintha megfogta volna a karját, hogy ne menjen, lehet már látta rajta, hogy nem ok minden vele? De Ő megfordult és fel a színpadra! Vele jött Kefír és Nyári Karcsi is, aki leült a zongorához, és hárman együtt énekelték el újra az Ő című dalt! Ezzel vége lett az előadásnak, mindenki rohant kifele, mi is a jeges, csúszós, latyakban mentünk hátra a személyzeti bejárathoz, hogy még elkaphassuk az ajándékainkkal… A portásnak magyaráztam egy kicsit, hogy engedjen be, először nem akart, de aztán jött Kefír apukája, akit hála az égnek ismerek, és Ő mondta, hogy menjünk csak be. Ő volt a fő rendezvényszervező, őrá már csak hallgattak! Bent már ott voltak a gportálos csapat tagjai is, együtt vártuk Istvánt, mert mondták, hogy még ott van! Kb. Egy jó órát vártunk rá míg végül Kefír felvitt minket a VIP-terem bejáratához, és ott kihívták Istvánt. Végre kijött, de láttuk, hogy nagyon nyúzott, és nagyon le volt lassúlva, nem tudtuk mire vélni! Sorban mindenki odaadta a Neki szánt ajándékát, készítettünk néhány képet is Vele, és aláírta mindenkinek a hozott képeit! Utolsónak maradtam nagyon izgultam, hogy mit fogok mondani Neki, összekavarom majd a szavakat… odamentem, mondtam, hogy egy kis utólagos szülinapi ajándék, fogadja szeretettel és a kezébe nyomtam a tasakot! Megköszönte, belepillantott, miközben mondtam neki: -Van benne egy CD.- -Te énekelsz rajta?-kérdezte. -Igen, Teás dalokat.- -Majd meghallgatom…-mondta. Kértem, ha lesz rá lehetőség, akkor egy duettet énekeljen el velem a Pécsi találkozón… Azt mondta majd meglátjuk…és mosolygott! A képeket amiket vittem aláíratni, megnézte, kérdezte honnan van… Mondtam ezek a kedvenc képeim Róla, mert itt még szemüveges, félrefésült hajú volt. Nézte a másikat is, mondta, hogy igen, ez még a múzeumban készült! Nem tartottuk fel sokáig, elbúcsúztunk, két puszi és egy ölelés kíséretében, a fülébe sugtam: “Minden jót kívánok, vigyázz magadra és pihend ki magad!” Még a bejáratnál összefutottunk, amikor a taxihoz jöttek ki, Istvánon csak egy szál zakó, sál nuku, és úgy ment ki a taxiig a szakadó hóban! Mentek Kefírékhez aludni, mert haza nem jutottak volna! Én is gyalog tettem meg az út egy részét hazáig, mert a taxi nem tudott felmenni at Avason a dombra! Még a csizmám is átázott! Lehet, hogy én is megfáztam? Az nem fontos, csak István gyógyuljon meg!!!! FELEJTHETETLEN ÉLMÉNY és még mindig SZÍVSZAKADÁS!!! Az új beceneve: HANGORKÁN!!! :)

 

Hírek

  • Kattintsatok ide:
    2010-04-20 18:48:06

    http://www.zene.hu/20100420_nagy_talalkozas_7_barbit_atolelte_tabani_istvan

     

    kattintsatok rá...:))

  • lemezbemutató koncert
    2010-03-24 11:52:12
    http://www.kulturinfo.hu/moreinfo.gcw?prgid=120116 itt olvashatsz a májusi konciról,jegyetisrendelhetsz http://www.kulturinfo.hu/moreinfo.gcw?prgid=120116
  • szavazz egy cd-ért!
    2010-03-20 06:25:07
    Továbbra is várjuk szavazataitokat a slagerlista@zene.hu címre egy hazai dalra. A slágerlistán az egy évnél nem régebbi slágerek kapnak helyet. A vasárnap estig beérkezett szavazatokat összegyűjtjük, összesítjük, majd közöljük az aktuális slágerlistát, illetve kisorsolunk egy zenei jellegű ajándékot (általában CD-t). ugye nem kell mondanom,ki vezet jelenleg itt is?

Szavazás

Hány naposra szeretnétek a nyári klubtalit?
3
1
Asztali nézet