Előre bocsánat, ha beszámolóm túl hosszúra sikerülne vagy túl zavart lenne... igyekszem összeszedni mindent, de főleg magamat.:) Nagyon nagy várakozás előzte meg ezt a ceglédi fellépést, és iszonyatosan vártam a pillanatot, mikor végre én is találkozhatok Istvánnal és átélhetem azt a felemelő érzést, amit már a többiek. Eljött a február 5-e, nagyon nagy izgalom volt egész nap, Laura, a kislányom már előtte egy héttel elkészítette a rajzait Istvánnak, imádja Ő is Istvánt. Minden fürdetésnél Istvánt hallgatjuk a fürdőben :D Érdekes módon egész délután nyugis voltam, mert sok apró dolgot elintéztem, összekészítettem és minden már csak arra várt, hogy induljunk. Aztán 16 óra lett, addigra mi már kész voltunk Laurámmal és megjött a párom Nagy Ágival akit mi vittünk Ceglédre, egyik köménymagos társunkat :) Elindultunk, útközben beszélgettünk mindenféléről, közben hívott Lázár Iru, de annyira rossz volt a vonal, hogy alig értettük egymást. Megérkeztünk és amint leállította férjem a motort, valami olyan érzés kerített hatalmába, hogy mondtam Áginak, nem tudok innen kiszállni, ő csak nevetett és mondta, ne félj itt vagyok majd én segítek. Komolyan mondom... na akkor kezdtem el az őrült érzést valahogy magamban elfojtani, mert azt hittem, hogy megfulladok az izgalomtól (ekkor fél hat volt, az előadás 19kor kezdődőtt :D). Annyira izgatott voltam, hogy reszkettem és eszembe jutott akkor először, hogy én biztos nem tudom majd ezt a sok meglepit és ajándékot, na meg üzeneteket véghezvinni és átadni, mert meg se tudok majd szólalni. Na bementünk, elsők voltunk persze, egy-két fotót csináltunk és lézengtünk össze-vissza aztán 18 óra után beengedtek minket, természetesen első sor közepére ültünk. Megjöttek Andiék is és egymás mellé ültünk. Beszélgetni kezdtünk, ismerkedni, jól elvoltunk... közben én Irut hívtam, hogy hova tűnt a beszélgetésünk óta, de nem vette fel, majd 19 óra pár percel hívott hogy mindjárt itt van, de ő nem ül előre :( Fokozodott az izgalom? Laura is össze-vissza szaladgált, mindent alaposan egyeztetünk a párommal, hogy mint stb legyenek a képek, videók. Majd 19 óra 10 perckor jött el a perc és bekonferálták Istvánt. Amint kilépett a függöny mögül és jött fel a színpadra azt hittem ott ájulok el, bejött és bejött vele egy egész világ (ahogy Szirtes úr mondta), föllépett és elénk állt és akkor valami varázsszerű érzés és aura kerített hatalmába, remegtem a hangjától a lényétől és ahogy megszólalt. Komolyan mondom mint egy tini egy huszonéves, nem mint egy családanya. Köszöntött minket és én rögtön válaszoltam, majd ismét Ő, majd ismét én, és minden reakcióm után nevetett és megköszönt mindent. (megjegyzem a nagy szám ellenére a székbe kapaszkodtam, hogy fent tudjak rajta maradni), majd a felkomf után elkezdett énekelni. Énekelni olyan elementális érzéssel és hatással, hogy megfagyott a levegő és mindenki szemrebbenés nélkül Őt hallgatta és nézte. Elmondhatalan volt ahogy énekelt,ahogy a csodálatos hangját kiadta, ahogy beszélt, ahogy mosolygott,ahogy reagált Laura és az én síkításaimra és a közönség szeretetére. Ezt az érzést nem tudom leírni, felemelő és csodálatos volt, legszívesebben megöleltem volna hosszú percekig. A félórás műsor maga volt a csoda Istvánnal, sorra énekelte a fantasztikus dalait és mindenkit lenyűgözött, mindenki imádta és mindenki örült Neki. Felállva tapsoltunk neki és minden szám után vastapsot kapott. 2 ráadás számot énekelt. Ez az ember egy csoda és ami Őt körülveszi, döntötte le az embereket a lábáról a lényével hangjával, kortól-nemtől függetlenül. Sajnos eljött a pillanat mikor vége lett az előadásának és elköszönt, hozzá méltóan százszor megköszönt mindent és hálálját fejezte ki a szeretünkért. Én meg csak síkítottam és síkítottam ő meg olyan édesen nevetett, hogy azt hittem padlót fogok, majd szólt is többször hozzánk és megköszönte ezt is. EGYSZERŰEN IMÁDOM EZT A PASIT!!!!? A műsor végén dedikálás következett,lementünk de mikor megláttam, mekkora sor áll, rögtön kétségbeestem hogy fogok mindent megcsinálni, amit elterveztem?? És majd mi lesz, hogy lesz és majd mennyien fognak morogni, és egyáltalán megtudok-e szólalni. Tolakodás, morgolódás és nagy nehezen sorra kerültünk, Laurám már előbb betorlódott mert picike és ő fért legelőször az asztalhoz, aminél István ült. István rögtön észrevette és láttam hogy beszélt hozzá és mosolygott rá,kérdezgette (akkor én még nem az asztalnál álltam hanem picit hátrébb, de jól ráláttam Laurára) Laura semmit nem szólt csak nézett, szerintem rá is olyan hatással volt:), majd egy apró mozdulattal megsímította Laura kezét??? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ kész voltam ettől.:) Majd ekkor kerültem sorra és álltam egy másodpercig csak néztem Őt,Ő is engem majd bemutatkoztam, de alig bírtam megszólalni és az az érzésem hogy össze-vissza összefüggéstelenül beszéltem. Mondtam a nevem és azt is: ez nem lényeg, térjünk a lényegre és ekkor István mosolyogva: tudom Te vagy az elsősorból?, ahogy ezt kimondta mindent elfelejtettem amibe bele akartam kezdeni (pedig olyan összefoglaltam mindent magamban) na idegesen elővettem a meglepiket, amiket készítettem a kedves iwiwes köménymagos társaimnak, csak raktam elé sorba mindent és közben mondtam, mondtam össze-vissza a magamét (akkor valahogy elkezdett belőlem a szó ömleni, csak arra kértem magamba Istvánt, hogy ne szólaljon meg mert akkor mindent elfelejtek, annyira a hatása alatt voltam. Elővettem a jegyzetem és elkezdetem sorolni az üzeneteket, amiket üzentetek,majd magamnak is aláírattam, amit szerettem volna és megint összefüggéstelen beszédbe kezdtem, szerintem az iwiwes köménymagról és alárta, amit nagyon-nagy szerettel és nagy szívvel készítettem Nektek, kedves társaim. István mosolygott a köménymagon, amit ráragasztottam és megkérdezte, ez az a klub, amit a tesója hozott létre mondtam: ÍÍÍÍÍgen:) erre ilyet szólt:az jó :). Mondtam neki jöjjön fel, amint tud, mondta igyekszik de mindig fellép. Ekkorra már óriási hőzőngés, morgás, beszólógatás volt a hátunk mögött, mindenki a fenébe kívánt engem a dolgaimmal együtt. István mindent türelmesen végighallgatott és memorizált, közben ivott és próbált megfelelően teljesíteni minden kívánságomat. De ennél a ponttál felugrott a menedzsere, hogy haladjunk, mert Szegdre is mennie kell, és akkor István is kicsit megváltozott, már nem figyelt annyira rám, de mondom még a saját ajándékomat odaadom neki amit hoztam, mert már csak az van hátra, na meg a puszi. Mivel láttam a közös képből semmi se lesz (akkor még ezt gondoltam). Odaadtam neki és pár szót mondtam hozzá, majd belenyúltam és kivettem Laura rajzát és az én írományomat (mindkettőt alaposan szemügyre vette a háttérből jővő hőzöngés ellénére), de két fő ajándék benne maradt, mert már nagyon morgott (finoman szólva) a nép. Most kicsit szomorú vagyok, hogy remélem megnézi azokat is, amiket készítettem neki és örülni fog neki (egy fényképtartó, fényképpel (amin Ő és Erzsike van illetve egy porcelánangyalka) vagy tudja hogy kitől van. Szóval a saját ajándékaimat raktam háttérbe és a meglepiket, üziket előre - lehet másképp kellett volna de örömet akartam szerezni iwiwes társaimnak hogy mindent teljesítek amit elterveztem nekik.--- és sikerült--!:) Illetve azért is bánkodok,hogy most nem akarom, hogy valami tolakodó, ráakaszkodó libának gondoljon és emiatt tartozkódőó vagy elutasító legyen velem :(( Remélem örülnek iwiwes köménymagos társaim a meglepinek, mert szinte csak róluk beszéltem magamról illetve magammal nem is foglalkozva :) Olyan szinten, hogy mikor átadtam az ajándékomat a kis papírszütyőben megkérdezte ez is tölük van (mármint az iwiwesektől), mondtam, nem ez tőlem. :( Szóval remélem érzitek a dolgok erejét :) Kérdeztem Istvánt ezek után kaphatok még puszit ő meg tök komolyan: hát persze!! (ezt pont nem fényképezte le a párom) mérges szmájl. A párom ezek után kezet fogott vele és sok sikert kívánt neki az életben és mindenhol, valamint hogy legyen nagyon sikeres és köszönjük hogy megismerhettük. István ránézett és a szívére tette a kezét majd meghatottan mondta, hogy köszönöm és kicsit fel is állt a helyéről... na ettől megint alig éltem, meg amúgy is már nem is tudom, mi tartott állva mert egész testemben remegetem :))) Mondtam Istvánnak Laurára mutatva, hogy ő a kislányom, erre ő mosolyogva +kacsintva: tudom, ő meg a férjed) a páromra nézve). Ezek után valami halk motyogás félét nyögtem ki, mert teljesen extázisban voltam, hogy ennyire figyelmes és ennyire emberi. Remélem SOHA DE SOHA NEM FOG MEGVÁLTOZNI ÉS MINDIG AZ AZ EMBER MARAD AKINEK MEGISMERTÜK AZ IGAZI TABÁNI ISTVÁNNAK!! Kifelé menet azt hittem megvernek, de már nem érdekelt... Fölöltöztünk, fotózkodtunk a lányokkal (akik nagyon jó fejek és aranyosak voltak-örülök, hogy megismerhettelek Titeket) de én közöltem, addig el nem megyek, míg István itt van. Kimentünk az udvarra (megint fotó, beszélgetés a lányokkal) majd be és így tovább, majd benéztem a dedikáló helyiségbe és láttam nagyon kevesek vannak, ekkor kirohantam a gépért hogy most jöjjünk fotózni. A többiek utánam, mint akit kergetnek, becsörtettünk, a menedzser csak nézett (gondolta na megint ez :P). Na, mondom most közös fotó lesz, levágtam a kabátomat a földre és be Istvánhoz, aki épp menni készült. István mosolygott és végre sikerült a közös fotó és a többieknek is. Laurám is odajött, mondta ő is akar. A galériás nő meg rinyált, hogy ide nem lehet bejönni, menjünk kifelé de gyorsan, erről nem volt szólt, Istvánnak is mondta a magáét, erre ez a Drága ember: jó bocsánat, mindjárt végzünk:)))))))))). Elköszöntünk. Két méterrel a föld felett kimentünk az utcára és beszélgettünk percekig, majd Andiék elmentek, Mi is indultunk nemsokára, de még vártuk, hátha jön István és jött is pont akkor mikor a párom elment megkeresni a kocsijukat... jézusom mondtam Áginak, jönnek, mi meg itt állunk a sarkon, most mi lesz ... István a menedzserével sietősen az autóhoz ment. Jött a párom is közben és odaintegettek nekünk mi meg vissza, majd elmentek. István után kiabáltam, hogy IMÁDUNK! Csodálatos este volt teli-teli leírhatalan élményekkel és nagyon-nagyon örülök, hogy most én is részese lehettem ennek. Legközelebb is megyünk ami 100km-en belül lesz hozzánk, ezt nem lehet abbahagyni, Istvánból nem elég. Csodálatos ember,elementális kisugárzással és tehetséggel! Köszönjük István!!! Köszönjük hogy vagy nekünk!!! F. Anikó