Sziasztok! Meli vagyok, mint ígértem, megírom a topikban az élményeimet István koncertjéről… „Kicsit” hosszú lett. Jó olvasást hozzá!!!...

Én a barátnőmmel végre eljutottam István egyik fellépésére, aminek nagyon örülök!!! Márc. 11-én Marcaliban járt István. Fantasztikus volt!!! Nem is tudom, hol kezdjem. Már hetekkel korábban hirdette a marcali TV a fellépést, melyről barátnőm egész véletlenül értesült. A jegyeket szerintem pillanatok alatt elkapkodták, barátnőm anyukája az elsők között ment jegyet beszerezni az első napon és már akkor az 58-59. sorszámnál tartottak. Már napokkal előtte készültem Marcaliba. Barátnőmmel egyeztettem. Olvastuk Stella élménybeszámolóját a topikban (ajándék ozás). Ez jó ötlet volt, mivel arra az elhatározásra jutottunk dumcsizás közben, hogy nekünk is kellene valami ot vinnünk Istvánnak, valami kellemes meglepit. Először halvány lilám nem volt, mit ozzak, de egy pár nap gondolkodás után kiagyaltam egy ötletes dolgot, egy kis apróságot. Barátnőm jól énekel (igaz, ő cáfolja), ezért úgy döntött, mivel gyakran szerepel a Te, a Sztár oldalon, onnan letölti saját dalait, melyeket ott énekelt. Különféle lírai-romantikus számokat nagyon jól! Először ő is tanakodott, milyen dalokat énekeljen, végül az ottani korábbi dalokat választotta, hogy kevesebb időt kelljen töltenie a CD készítésével. Én nem énekeltem, mivel nekem az éneklés nem megy, helyette fotóztam és rajzoltam. 2 nappal a koncert előtt jól lebetegedtem, be is lázasodtam, amiről barátnőmet is értesítettem. A szívem mélyén tudtam, hogy nagyon nem szeretnék a koncertről lemaradni, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy mihamarabb összeszedjem magam. Lázas állapotban úgy döntöttem, képeket ozok neki. Vettem képkeretet és albumot. Képeket tettem bele róla, az unokahugimról, ill. Emmáról, természetről, cicákról, amiket szeret. Utolsó napon rajzoltam. Lerajzoltam az egyik macskánkat és na, mit gondoltok, kit???... ISTVÁNT!!! Hűha! 2 órát ezzel szórakoztam lefekvésig... Legnehezebb volt a száját megrajzolni. Nagyon mosolygósra sikerült (de talán hasonlít rá). Mégpedig a CD-ről rajzoltam le. Nagyon nehezen ment. Istvánnak lehet kb. 5-10 perc lett volna, nekem kb. 1,5 órába telt. Már régen rajzoltam, ezért kijöttem a gyakorlatból. Írtam barátnőmnek is aznap este, lehet, beteszem az albumba, de nem biztos, hogy így döntök. (Neki azonban nagyon tetszett, ezért meggyőzött és rábeszélt…) Aztán elmentem aludni. Gyorsan akartam aludni sokat, mivel nagyon korán kellett kelnem, hogy időben odaérjek Marcaliba. Nem így történt. A gyomrom megfájdult, onnantól kezdve már csak forgolódtam és vártam a reggelt. Hulla voltam már korán. Hajnalban indultam vonattal Győrig, onnan busszal Keszthelyig és Marcaliig. Kissé fárasztó volt az út, a buszban többször elbóbiskoltam. Marcaliban barátnőm kijött apukájával értem. Még nagyon időben voltunk, időnk, mint a tenger. Beszélgettünk, ebédeltünk. Utána lepakoltam a cuccomat. Délután barátnőm elment fürödni, én készülődtem, kisminkeltem magam. Addig ő fürdés után előkészítette az ot, már kezdtünk aggódni, hogy nem érünk oda a koncertre időben és sokan leszünk. Közben próbáltam segíteni neki képet nyomtatni saját magáról az CD-hez, nem sikerült, az idő is kevés volt, ezért helyette szép idézetet választottunk ki. Én is írtam egyet gyorsan, mégpedig István kedvenc idézetét. Végre elkészültünk és elindultunk, Lilly, a kutyus elkísért bennünket a kapuig, ami zárva volt. Barátnőm már igazán mérges volt, hogy a fenébe, vissza kell mennie a kulcsért!... Azt mondta, ez nem jó, ha valamiért vissza kell menni, akkor biztosan nem fogunk találkozni Istvánnal, mert a babona szerint nem jön össze egy terv ilyen esetben. Nyugtattam, hogy most ne adjon semmilyen babonára, hanem arra gondoljon, hogy igenis, sikerülnie kell a találkozónak!!! Úgy tűnik, hallgatott rám, mert megnyugodott. Kb. 15 perc múlva odaértünk a Műv. Házba. Szerencsénk volt. a 3. sorban még volt üres hely, gyorsan elfoglaltuk, még kevesen voltak. Kb. 1 órával a kezdés előtt értünk oda, miután ellenőrizték a jegyünket. Megkérdeztük, merre kell elindulni és mikor, hogy találkozhassunk Istvánnal autogramért és fotóért. Utána leültünk és vártunk. Közben egyre többen érkeztek, egész megtelt a kultúrház. Elkezdődött a koncert kb. 19:00 órakor. Először egy marcali zenekar lépett fel, Stringers a neve. Nagyon kellemes dalokat játszottak, ebből egy saját szerzemény volt. Remekül énekeltek. Csináltam néhány képet és egy videót is róluk. Barátnőm azt mondta, a koncert mindössze egy órás lesz, a Neten olvasta. Sejtettem, hogy ez képtelenség, min. 2 órát el szokott húzódni bármilyen fellépés. Így is volt. Majdnem este 8 óra volt, mire István következett. A zenészek elvonultak, ott maradt a színpadon minden hangszer, amit használtak, a kotta is. István feladata volt, elpakolni, egy kis helyet csinálni magának, hogy tudjon mozogni. A kottatartó kijött a helyéről. István poénkodott a közönséggel: "Sok hely nem kell, mert nem nagyon fogok táncolni." „Most következik egy szám olyan eladótól...” (Véletlen baki az „előadó” helyett, majd kijavította mosollyal az arcán.) Jókat nevettünk, ő is mosolygott. Erről az oldaláról sem ismertem még, nagyon jól elszórakoztatott bennünket, élveztük a műsort!!! Közben vizet kortyolgatott, minden szám után (gondolom a torokgyulladás miatt, amiből nagynehezen felépült). A 4-5. szám után annyit mondott, "Lassan elfogy a víz". A közönség odaszólt, "Majd mi hozunk!" Ha jól emlékszem, 7 dalt adott elő. Az 5. szám után azt mondta, hogy az lenne az utolsó. A közönség tiltakozott, jaj, ne! Énekeljen még! Mi is meglepődtünk. Az utolsó szám egy Queen szám volt. István, mint mindig, fantasztikusan énekelt, remek az előadásmódja, láthatóan kezd oldódni és kezdi megszokni a sztárvilágot is, igaz, látszott rajta a fáradtság is. Az utolsó után megköszönte az ünneplést, a közönség tapsát. Igazi tapsviharban részesült, melyet igazán megérdemelt! Én közben rengeteg képet készítettem. Különféle helyzetekből igyekeztem Istvánt megörökíteni, mivel nem láthatom minden nap élőben, mint bármelyik barátomat vagy ismerősömet. 4 videót is készítettem, melyek a gépemen kicsit recsegnek, de a Media Playerrel lejátszva tökéletesek, nagyon örülök neki!!! A koncert alatt valaki lelépett még István előtt. Először arra gondoltam, talán akkor kellett volna nekünk is kimennünk autogram-vadászatra, de szerencsére nem késtünk el. A koncert után viszont mi is gyorsan kirohantunk az ajtón, ahova irányítottak bennünket, mögöttünk még tucatnyi lelkes rajongóval... Igazi élmény volt!!! Az előtérben várakoztunk. A színház rendezője (egy középkorú nő) közölte velünk, hogy kb. 10 percig várnunk kell, mert Istvánnal éppen interjút készít a marcali TV. Természetesen ennél többet vártunk, egyre izgatottabbak lettünk. Szinte mindenki kezében volt fényképezőgép, toll, papír vagy István CD-je. Egy hölgy egy egész tömböt hozott magával. Aki csak látta, kért egy-egy lapot tőle autogramhoz. Mi vittük az unkat is. Egy aranyos szőke 4-5 év körüli kislány már a koncert alatt szerette volna meglepni Istvánt felrohanni a színpadra, szülei azonban visszatartották. A többiek rákérdeztek: "Ti még ot is hoztatok? Erre mi nem is gondoltunk!" Ha nem olvastuk volna Stella levelét, akkor valószínűleg nekünk sem jutott volna az eszünkbe, legalábbis nekem. Jó mások ötleteiből meríteni. Végre megérkezett, mi ujjongtunk. Elkövetkezett az autogramosztás ideje. István nagyon készséges volt, mindenkinek aláírta a papírt, aki csak érkezett, a fotózásokat is szívesen vállalta, nagyon rendes volt. A közelében biztonsági őre felügyelt, hogy minden rendben menjen. Egy idősebb hölgy puszit is adott Istvánnak, ő rendesen meglepődött rajta, ahogy mi is. De utána mosolygott. Közben sorra kerültünk mi. Először barátnőm CD-jét és papírját szignózta nagyon szépen gyöngybetűkkel neki névre szólóan, én is mutattam neki, hol írjon alá. Az autogramnak nagyon megörültem és őrzöm, mint ereklyét. A papírost betettem a tokba.Miközben István aláírta az én papíromat és CD-met, ő fotózott. Ő reklamált, hogy nem fotóztam, de meggyőztem az ellenkezőjéről. Átadtuk az ot, totál zavarban voltunk, legalábbis én. Mindketten gratuláltunk és sok sikert kívántunk és az ra mutatva hozzátettük: "Van benne egy kis meglepetés is." Az ám!!!... Ezután meg akartam kérni valakit, hogy esetleg készítene egy közös fotót hármunkról. A biztonsági őr nem engedte mondván, hogy még mások is hátra vannak. Igaza volt. Megköszöntük az aláírást és a fotókat. De nem mentünk el rögtön, mert még sokan voltunk, az utat elállták, megvártuk hátul, míg levonul a tömeg. Miután szinte mindenki elment, barátnőm kitalálta, próbálkozzunk mégis egy utolsó közös fotóval. A poén az egészben annyi, hogy a biztonsági őrt kértem meg a feladatra szépen, így már nem ellenkezett (barátnőmre még furcsán nézett). Istvánt is megkérdeztük előtte. "Hát persze.". Mondták mindketten. Utána gratuláltunk Istvánnak, kezet is fogtunk vele, ahogy sokan mások is tették. Rendesek voltak. Utána elköszöntünk, kerestük a kiutat, felvettük a kabátunkat. Kint még nézelődtünk, hátha kijönnek még 1-2 búcsúszóra... Közben azon gondolkoztunk, vajon István mit szól az ajándék okhoz (míg előtte azon vitáztunk, lehet, át sem tudjuk adni, ilyen pesszimistán, örüljünk, hogy látjuk egyáltalán élőben, stb...). A CD-hez, no meg az én "csodás" rajzomhoz, ami Istvánt ábrázolja, legalábbis úgy készült a rajzom... Mint írtam, éneklés helyett a rajztudományomat próbáltam ki. Remélem, Istvánnak tetszeni fog, még ha nem is lett nagyon tökéletes a rajzom!... Ezután kijöttek a tévések, megkérdeztek bennünket, hogy akarunk-e nyilatkozni. Páran voltunk ott, félre is vonultak, nem vállalták, mivel nem akarták, hogy a férjük rossz néven vegye. Barátnőm sem akarta, én azonban meggondoltam magam és rászántam 1-2 percet. Rövid kérdések voltak, a nevemet és a lakhelyemet kérdezték, ill. mi célból jöttem, Istvánról kérdeztek, mi a véleményem, stb. Végül elbúcsúztak tőlem, megköszönték a riportot. Bekerül a marcali TV-be. Sajnos, én nem látom, mert nem Marcaliban lakom, de barátnőm talán elküldi, ha sikerül neki. Ezután többen kérdeztek bennünket, hogy készültünk, nekik nem jutott eszükbe ajándék , csak az autogram. Közben István és a testőre beszálltak és elindultak az autójukkal. Mi észrevettük és integettünk nekik. István visszaintegetett és mosolygott, majd elindultak Marcaliból Budapest felé... Közben én még sikeresen elkattintottam 2 utolsó fotót. Őrzöm, mint ereklyét. Ezután mi is elindultunk hazafelé, jól felpörögtünk a bulitól, mindketten fáradtan, de boldogan érkeztünk vissza, elmeséltük az élményeinket a szülőknek is jókat nevetve. Még a mai napig is hatása alatt vagyok!!! Fantasztikus, fergeteges és felejthetetlen élményben volt részem!!!!!! Remélem, máskor is lesz ilyen szerencsém koncertre menni és Istvánnal találkozni... Nem tudom, mikor, de ami késik, az nem múlik. Ebben hiszek! Azt sajnos, nem tudom, hogy a klubtalin ott leszek-e, mert elképzelhető, hogy ha megkapom a vízumot, a nyarat Amerikában fogom megint tölteni, de azért reménykedem, nagyon jó lenne, ha arra is el tudnék jutni, biztosan nagyon jó buli lesz és fantasztikus élmény vár ránk ott is!... Most befejezem, további szép napokat és hasonló szép élményeket kívánok mindenkinek!!! Üdvözlettel: Meli.